469-es év elején született az Athéntól fél órányi járásra fekvő Alópeké démoszban, a Lükabéttosz hegy lankáin. Szülei középosztálybeli emberek voltak, nevezetesen a zeugitészek rendjéből valók.^[1] Apja, Szóphroniszkosz, szobrász volt, anyja Phainaraté, bábasszony.^[2] Gyermekkoráról nem maradtak fent feljegyzések, valószínűleg a korabeli athéni gyermekek nevelését kapta. Tizennyolc éves korában katona lett, majd a megfelelő katonai képzésen túlesve, nehézfegyverzetű gyalogos, azaz hoplita lett.

Fiatalkorában valószínűsithető, hogy apja mellett segédkezett, addig míg Kritón "bele nem szeretett lelki szépségébe",^[3] és tanítványául nem fogadta. Diogenész Laertiosztól tudjuk meg azt is, hogy Szókratész nevelői Anaxagorasz, Damon és Arkhelaosz voltak, ez utóbbinak erómenosza is volt.^[4]

Szókratész majdnem ötvenéves volt amikor megnősült, felesége Xanthippé volt. Később újabb feleséget is maga mellé vett, az Igazságos Ariszteidész lányát Mirthoszt.^[5] A két feleségétől összesen három gyermeke született: Mirthoszttól Szóphronikosz és Menexenosz; Xanthippétől Lamproklész.

Jacques-Louis David festménye Szókratész haláláról

Szülővárosát ritkán hagyta el. A peloponnészoszi háborúk idején az arisztokrata párt hangadói közt tartották számon, bár közvetlenül soha nem politizált. 432-ben további kétezer athénival együtt Szókratészt is behajózták, és Poteidaiába, az északgörögországi városba küldték harcolni. Nyolc évvel a Poteidaia ostroma után a beóták ellen harcolt. Majd negyvenhét évesen ismét hadba szólították, így részt vett az amphipoliszi hadjáratban. Szókratész átélte kora politikai válságait, a perzsa háborút, a Peloponnezoszi háborút, a vereséget a spártaiaktól. Látta, hogy a háború lezüllesztette a görög társadalmat. Ö mint ezeknek az eseményeknek részese és tanúja küzdött az erkölcsi megujulásért. De nemcsak tanította ezt, hanem hitt is benne, egyénisége és élete is tanitás volt. Még a komédia iró Arisztophanesz is azt irja róla, hogy "még az éhség sem alacsonyította le hízelgővé." Ezért ö és az ö egész iskolája az erkölcsi reform gondolatából indult ki. Az ö szemlélete már teljesen az ember felé fordult. Ahogy Cicero irta róla, "lehozta a filozófiát az égből a földre és bevitte a házba " (Tusculanae disputationes, V.4) vagy mint Diogenész Laertiosz írta: "kivitte a köztérre" (II,21)

A háborúk végeztével, a harminc zsarnok uralmának megdöntése után - koholt vádak alapján - halálra ítélték Kr. e. 399-ben. Elutasította a száműzetést és kiitta a bürökpoharat. (Lásd: Platón: Phaidón, Apológia)

Nem alapított iskolát, hanem sétálva, beszélgetve vezette rá céltudatos módszerével hallgatóit az erkölcsi igazságok felismerésére. Ellenzői azzal vádolták, hogy rossz hatással van a fiatalokra. Saját írásos műve nem maradt fenn, elsősorban tanítványa, Platón dialógusaiból, Xenophón kortársa műveiből, illetve Arisztophanész és Arisztotelész írásaiból ismerjük.

wikipédia.hu