Az „egyszer élünk” filozófiája, hogy legalább Karácsonykor legyen jó nekünk, nemcsak a plázák vásárlásra ösztönző fényűzésének következménye, de egy belső igény is, ami önmagunk és mások „megjutalmazásának” vágya.

Természetesen nemcsak ünnepek alkalmával vágyunk valamire, hiszen a hiány, valaminek vagy valakinek a hiánya egész életünket elkíséri. A vágyról gondolkodó filozófusok szerint a vágy nem azonosítható a szükséglettel. Különlegessége az, hogy több mint biológiai szükséglet, hiszen egy táskára, karórára, autóra egészen másképp vágyakozunk, mint egy szaftos hamburgerre.

„Mert megérdemeljük!”- hangsúlyozza egy világmárka, és megannyi, szépen megkomponált, vizuálisan manipuláló reklám sugallja, hogy vásárolj magadnak boldogságot. Közeleg az ünnep, és nincs olyan ember, aki ne várná gyermeki csodálkozással az adventi csillogást, ilyenkor még a fanyalgók is megesznek egy langallót a Vörösmarty téren. Tavaly ilyenkor estem szerelembe magam is, egy egyedi tervezésű táskával, amit végül nem vettem meg, mert több üveg tokaji borzselé nyert. A táskára az elmúlt egy évben úgy gondoltam, mint vágyra, ami ugyan nem teljesedett be, hiánya mégsem keltett betöltetlen űrt, és még hetek múltán is úgy éreztem megvehetném, ha akarnám…

A kereskedelmi rádiók országjáró angyalkái rendületlen látogatják a rászoruló családokat ezekben a napokban, sálakat tekerünk fákra, hogy az arra járó hajléktalanok megtalálják, több aprót szórunk a koldulók papírpoharába, tartós élelmiszert is viszünk a gyűjtőpontokra, és ki-ki a lelkiismerete parancsát, és a pénztárcája tartalmát követve, igyekszik jótékonykodni. Miért érzem mégis, hogy ez csak erre a „szezonra” szól?

„Az emberiség túlfogyasztása egyre figyelemre méltóbb, és nemcsak a növekvő hulladékmennyiség miatt. Az eltűnő ősz és tavasz, a csapadék drámaian egyenetlen eloszlása, a Föld lakhatási lehetőségeinek drasztikus megváltozása, az elvándorlás, mind-mind a túlfogyasztás következménye, - mondja Ürge-Vorsatz Diána, nemzetközi hírű klímakutatónk egy vele készült interjúban. Nehéz dolgunk van, ha ésszerű határok között szeretnénk tartani a vágyainkat és a szükségleteinket is. Ha azonban képesek vagyunk ezeket kordában tartani, uram’bocsá lemondani valamiről, rádöbbenünk, hogy nem a birtoklás nyújtja számunkra a teljesség érzését, hanem a szabadságunk! Annak a szabadsága, hogy képesek vagyunk mértéket tartani az életünkben. Az idei, párizsi klímacsúcs legfőbb kérdése is az volt: hogyan lehet boldoggá tenni a társadalmat úgy, hogy nem a fogyasztást növeljük?

Forrás:http://www.egeszsegtukor.hu/