Nekünk, szociológusoknak és szociálpolitikusoknak is hosszú időbe telt, amíg rájöttünk, hogy a XXI. században új alapokról kell elindulnunk. A társadalmi jólétet csak működő, szabályozott és kiegyensúlyozott piacgazdaság tudja megteremteni. De fel kellett ismernünk, hogy a korábban általunk (is) alkalmazott szociális rendszer, a „ne halat adjunk, hanem tanítsunk meg halászni” elve, a foglalkoztatási, át- és továbbképzési programok, a munkahely-teremtés gazdasági ösztönzése stb. bármennyire racionális megoldásokat kínáltak is, mégsem tudták megoldani a piacgazdaságból kiszorult emberek döntő többségének tragikus helyzetét.

Az Orbán–rezsim viszonylag egyszerűbb „megoldást” választott: arcátlan hazugságokkal próbálja elleplezni a foglalkoztatási és szociális gondokat. Mikor azzal érvelnek, hogy a hazai foglalkoztatási mutatók közép-európai összehasonlításban jelentősen javulnak, akkor a magyar kormány a helyi kiskirályok által öncélúan üzemeltetett és úri kegyként biztosított közfoglalkoztatással feljavítja a foglalkoztatási mutatókat.

Észre kell venni, hogy a kapitalizmus jelenlegi hierarchiájának alján egy új, egyre növekvő létszámú társadalmi osztály helyezkedik el. Nem is csak a tartós munkanélküliek tartoznak ide, hanem azok is, akiknek csak alkalmilag vagy idényszerűen van munkajövedelmük, esetleg folyamatos foglalkoztatásuk bizonytalan, továbbá azok a fiatalok, akik még soha nem tudtak munkaviszonyt létesíteni. Továbbá a kényszervállalkozók, akiknek teljesen esetleges a bevételük, és természetesen a rokkantak, hajléktalanok, család nélküli idősek stb. A modern szociológia as angol precarious (bizonytalan) és a proletariátus szavak összekapcsolásával prekariátusnak nevezi ezt az osztályt, amelybe milliós nagyságrendű honfitársunk sorolható. Az elemzések azt is jelzik, hogy gyakran még a dolgozói szegénység is nő (Orbánék alatt megduplázódott), különösen az alacsony képzettségűek körében. Itt bír rendkívüli jelentőséggel, hogy az Orbán-rezsim 18 évről 16 évre csökkentette a tankötelezettséget.

Új szemléletre és új megoldásokra van szükség a társadalmi nyomor, mindenekelőtt a mélyszegénység felszámolására. Az új paradigma az, hogy bizonyos társadalmi juttatás mértékét és formáját nem az adott személynek a piacgazdasághoz való viszonyából és a személyes helyzetéből vezetjük le (nyugdíj, árvaellátás). Alapvető „filozófiai” váltást jelent, hogy nem a munkához, hanem a jövedelemhez van jogunk. Alapvető emberi jogként definiálunk ugyanis egy olyan minimális alapjövedelmet, amely szükség esetén kiemeli az egyént a mélyszegénységből, és hozzásegíti ahhoz, hogy végső soron a szegénységből is kiemelkedhessen.

A létezés jogán a közösség tagjának járó pénzbeli juttatást a modern társadalomtudomány alapjövedelemnek nevezi. Misetics Bálint definíciója szerint: „az alapjövedelem egy olyan rendszeres pénzbeli juttatás, amelyet egy politikai közösség (vagyis az azt megjelenítő állam) minden tagja számára egyéni alapon biztosít, anyagi helyzettől függetlenül és munkakötelezettség nélkül”. Többféle alapjövedelem-koncepció is létezik, de a mai magyar valóságnak leginkább a Feltétel Nélküli Alapjövedelem koncepciója felel meg. Ez nem azt jelenti, hogy már holnap, vagy a jelenleg regnáló rezsim bukása után azonnal be kell vezetni. De el kell gondolkodnunk egy új, humánus, igazságos és racionális válaszról a modernkori kapitalizmus egyik legégetőbb kihívására: a prekariátus osztály reménytelen helyzetére. Ma minden ember fejében a munka és a jövedelem együtt jelenik meg; ez utóbbi az előző piaci ellenszolgáltatásaként. Eközben, látjuk az aránytalanságokat, látjuk, hogy azoknak van nagyobb jövedelmük, akik nem munkával teremtik meg a jövedelmüket. Valami nagyon félrement.

A szociológusok, közgazdászok és egyre több demokratikus párt által is támogatott javaslat szerint a havi rendszerességgel, készpénzben kifizetendő Feltétel Nélküli Alapjövedelem nem az egyén pillanatnyi szociális helyzetéhez kapcsolódik, hanem mindenkinek jár: az állam által a törvényben szabályozott, alkotmányos alapjog forrása az, hogy a személy él, létezik, társadalmunk tagja. Ez a megközelítés új, biztonsági hálót jelent majd az egyre változatosabb és bizonytalanabb foglalkoztatási-jövedelmi körülmények között is.

Elismerem a piacgazdaság vitathatatlan előnyét a társadalmi fejlődésben, de jelenleg súlyos és emberileg vállalhatatlan mellékhatásai vannak, amelyeket a modern demokratikus társadalmak egyre inkább kénytelenek rendszerszerűen kezelni. Ugyanakkor nem vitatható, hogy a megélhetés minimumához szükséges jövedelem nem lehet csak és kizárólag közgazdasági/pénzügyi kérdés. Az FNA sem kérdőjelezi meg a piacgazdaságot, sőt: egyre inkább a jól működő piacgazdaság egyik fontos feltétele. Az alapjövedelem nem szoktat le a munkáról, sőt hozzásegít ahhoz, hogy olyanok is munkához jussanak, akiknek most még munkát keresni sincs esélyük.

A Feltétel Nélküli Alapjövedelem kiválthatja a nála kisebb segélyeket, szociális juttatásokat a gyes-ig, a családi pótlékig bezárólag. (Ugyanakkor megtartja a tb-nyugdíjat vagy tb-hez kapcsolt GYED-et.) Következésképpen hatályon kívül helyez a hozzájuk kapcsolódó, legtöbbször öntörvényű feltételeket, igazolásokat, döntési eljárásokat - és természetesen feleslegessé teszi az ezek érdekében működtetett bürokráciát. Ám attól függetlenül, hogy definíció szerint nem munkához kötött jövedelem, jár azoknak is, akik a piacgazdaságban szerzik meg jövedelmüket, döntően munkájuk ellenértékeként, azaz bér formájában.

Az alapjövedelem radikálisan csökkentené a nyomort, és felszámolná a dolgozói szegénységet, valamint némi biztonságot is nyújtana a sokszor bizonytalanná váló piaci környezetben. Mindezen túl a Feltétel Nélküli Alapjövedelem a társadalom kollektív biztonságának növelését is szolgálná: olyan új gazdaság-és szociálpolitikai elem lehet, amely csökkenti a társadalmi feszültségeket, és elveszi a levegőt a populista, etnicista és más „demokrácia-gyilkos” mozgalmak elől. Mindezek miatt az FNA bevezetése még azoknak is érdekében áll, akik számára semmiféle anyagi előrelépést nem fog jelenteni.

Az elvégzett makrogazdasági kontrollszámítások igazolták (Bánfalvi, Ferge, Surányi), hogy az alapjövedelem rendszere anélkül illeszthető be a gazdaságpolitika eszközrendszerébe, hogy megrendítené a költségvetés egyensúlyi követelményét, vagy hátrányos lenne a szabad versenyen alapuló piacgazdaságra. Sőt, a kereslet bizonyos növelése miatt még a gazdaságélénkítő hatását is meg lehet említeni.

Elkerülhetetlen viszont néhány alapvető kérdés feltevése és megválaszolása is: 1) Mekkora legyen az alapjövedelem havi összege? 2) Valójában melyik az a közösség, amelynek tagjai számíthatnak az alapjövedelemre? 3) Feltétel nélküli legyen-e az alapjövedelem, vagy nem? 4) Az alapjövedelem bevezetéséhez vezető úton meg kell-e lépni más intézkedéseket (pl. bérminimum emelése, garantált jövedelem bevezetése, alapnyugdíj, progresszív SZJA)?

Egy ilyen horderejű változtatást csak akkor lehet sikerre vinni, ha a bevezetését valódi és a lehető legszélesebb körű társadalmi párbeszéd előzi meg. Mindannyiunknak közös felelősségünk, hogy az új rendszerváltás programja a magyar társadalom legrászorultabb, legszerencsétlenebb tagjai részére is felemelkedést biztosító program legyen. Nemcsak a jogegyenlőséget fogjuk helyreállítani, hanem a teljes társadalmi tagság anyagi feltételeinek kötelező minimumát is. Itt találkozik a köztársaság minden híve.

Az alapjövedelem, amely meg fogja teremteni az egyén és a nemzet kollektív biztonságának alapját és lehetőségét, Köztársasági Alapjövedelem lesz. Holnaptól hívjuk így!

Forrás:http://nepszava.hu