A kortárs irodalom kiemelkedő alakja, aki szeretetre, bölcsességre, egymás iránti megértésre, a boldogság titkára tanít bennünket. Furcsa volt éppen tőle hallani, hogy önmagát a világ legnagyobb lázadójának tartja. Vajon miért gondolja így?

Elixír: A művészetek története sorozatos változások folyamata, világnézetek és stílusok forradalma. Meddig lehet még lázadni? Örökös, folytonos a megújulás?

Müller Péter: Szerintem két hatalmas irányzata van történelmünknek: az egyik az ősi keleti szemléleten alapszik, a másik a zsidó-keresztény kultúrán. A keleti kultúrákban, pontosabban az ősi keleti kultúrákban tulajdonképpen soha nem volt igazi lázadás. Mahatma Gandhi ugyanúgy öltözött, ugyanúgy meditált és étkezett, mint bárki Krisna idejében. Sem divatban, sem életrendben, sem szokásban nem tért el az ősöktől. Ha meglátogattál egy beduin törzset, vagy megnéztél egy tradicionális hindu vagy japán családot, azt láttad, hogy náluk az ősi hagyományok és az ősi értékek őrzése volt fontos. A gyökerekhez való ragaszkodás volt a keleti hagyományok lényege, azt érezzük, hogy ott tökéletes a mozdulatlanság. Ezzel szemben a nyugati, tehát a zsidó-keresztény kultúra behozta és elterjesztette azt a fogalmat, amit civilizációnak nevezünk, és napjainkra eluralta az egész világot. Nálunk a művészet is szüntelen forradalmakban élt, a tudományról és a technikáról nem is beszélve. Mindegyik állandóan és egyre sebesebben meg akar újulni. A két kultúra között az az óriási különbség, hogy az egyik rohan a jövendőbe, a másik pedig kapaszkodik a gyökerekbe.

Elixír: Mire és kinek jó ez a rohanás? Gazdagodik ezáltal az ember?

Müller Péter: Nem könnyű erre válaszolni. Mindesetre az utolsó évtizedekben vagy talán az utóbbi száz évben történt egy fordulat: mi, művészek megrettentünk ettől az iszonyatos sebességtől, megrettentünk a folytonos megújulástól, és rájöttünk, hogy a mi lázadásunk az lehet, ha visszatértünk a gyökerekhez. Én például soha semmiféle mozgalomban nem vettem részt, mégis a legnagyobb lázadó voltam. Egyszerűen azért, mert visszanyúltam az ősi értékekhez, a tradíciókhoz, a tiszta forráshoz. Engem egyfajta megújító szándék vezérlelt, és ezzel nem vagyok egyedül. Többen vagyunk, akik kétségbeesetten visszanyúlunk az ősi magyar hagyományokhoz, az ősi Kelethez, az ősi taoizmushoz.  A modern világ elleni lázadás nem más, mint visszatérni az alapokhoz, a hagyományokhoz. Különösen fontos ez most, amikor az emberiség a végveszély közelébe került.

Elixír: Az ember egyáltalán ki tud még újat találni?

Müller Péter: Nietsche, a nagy lázadó azt mondta: "Képtárai vagytok mindannak, amit valaha hittek." Vagyis már nem tudunk újat kitalálni, a régit hozzuk elő újra és újra. Már a modern szónak sincs értelme, már nem is használják, inkább posztmodernről beszélünk, amelyben föllelhető Krisna, Lao Ce, a Buddha, a keresztény gnózis, a zsidó kabbala... Az utolsó nagy lázadó Ádám Az ember tragédiájában. De a legutolsó pillanatban már ő sem tud semmit kitalálni, a falanszter és a jégkorszak után belevetné magát a szakadékba. Az utolsó önfejű világteremtő "lázadása" a jégkorszak, ami már magában is tragikus, hiszen már ellehetetlenítette a természetet, és csak botorkál benne. Tehát nincs tovább, nincs már hová lázadni. Az ember kitalálta a fasizmust, nem jött be, kitalálta a kommunizmust, majd visszahátrált egy olyan társadalmi formációba, mint a kapitalizmus, amely már a maga idején is romlott és beteg volt. Most posztkapitalizmusnak hívjuk, de ez már Dickens idejében is elviselhetetlen volt. És most is ezt érezzük. Akkor átláthatatlan volt a köd Angliában, de ez most már a légszennyezés az egész Földet fenyegeti. Sajnos ez a helyzet, már nincs hova lázadni. Most már a hülyeségünk ellen kell lázadni, vagyis újra normálisnak kellene lennünk.

http://freespirit.hu/hu/magazin/ezoteria/muller_peter_interju